Ha valaki volt már hosszabb távon munkanélküli, akkor tudja, milyen az, amikor otthon már minden annyira unalmas, hogy inkább bármilyen szívességtételt bevállal a barátoknak, családtagoknak, hogy csak egy kicsit is hasznosnak érezhesse magát.
Nem volt ez velem sem másképp. Kezdetben még lefoglaltam magam olyan dolgokkal, amiket valóban szerettem volna csinálni, de amikor rájöttem, hogy nem tölthetem ki az egész napomat a magam szórakoztatásával, elkezdtem új hobbik után nézni. Eddig a zenélés, színezés, rajzolás, olvasás volt ami lekötött, most nekiláttam olyan dolgoknak is, amik korábban nem hogy nem foglalkoztattak, hanem egyenesen taszítottak. Ilyen volt például a sütés, főzés, takarítás, és minden olyan kötelezőnek mondható dolog, ami ahhoz szükséges, hogy egy felnőtt ember életben tudja magát tartani egyedül, önállóan és emberi körülmények között. Persze előtte is megcsináltam a kötelező dolgokat, de távolról sem gondoltam volna, hogy ebben örömömet fogom lelni.
Készítettem hát egy időbeosztást, miszerint minden nap meg volt szabva az, hogy mennyi időt tölthetek pihentető kikapcsolódással, aktív kikapcsolódással és mennyi időt kell szánnom a kötelező jellegű házimunkákra. Ez a kis időbeosztás segített abban, hogy mindenre elegendő időt szánhassak és ne kelljen semmit sem kiiktatnom az életemből esetleg azért, mert nem maradt rá időm, vagy energiám. De egy idő után már ez is csak a hétköznapi rutinba ment át, és nem tudom, hogy Ti hogy vagytok ezzel, de nekem annyira nem nagy öröm akkor kikapcsolódni, amikor az órarendem éppen azt mondja. Így hát egyre többször vállaltam be minden első hallásra furcsának tűnő feladatot.
Egyik barátnőmnek például rendszeresen elvittem a kutyáját sétálni, amíg ő dolgozott, anyám barátnőjét elkísértem vásárolni, sőt volt akinek én vásároltam be, mert ő olyan elfoglalt volt, hogy erre sem volt ideje. És volt olyan barátnőm is, aki megkért, hogy tartsam felügyelet alatt a lakását, amíg a szakemberek megejtik az ablakszigetelés cserét.
Azon a szép tavaszi napon, amikor ez történt, tőlem szokatlan módon már korán felkeltem, pedig direkt barátnőmnél aludtam reggel, hogy kialudhassam magam az előző esti kései mozizás után. Kicsit még kómás voltam, amikor Csilla lelépett, de megadta korábban a számomat a mesterembernek, akit vártam, így gondoltam pár percet még simán lazíthatok a kanapén, amíg meg nem érkeznek a munkások. Sem a kapucsengő, sem a telefonom nem szólt, egyszer csak hallom, hogy valaki erőteljes hangon kopogtat a bejárati ajtón. Gyorsan a kukucskálóhoz szaladtam, és meglepődve konstatáltam, hogy egy egészen jóképű és kedves mosolyú fiatalember állt az ajtó előtt, különböző szerszámokkal és alkatrészekkel a kezében.
Gyorsan be is engedtem és sűrű bocsánatkérések közepette elszaladtam a fürdőszobába, és amíg ő bepakolta a szükséges holmiijait a lakásba én megszabadultam a pizsamámtól és magamra húztam egy jó meleg szabadidő ruhát. Miután megkínáltam kávéval és elszívtunk egy száll cigarettát az erkélyen, nekiállt dolgozni, én pedig a nappaliban ülve figyeltem a munkáját és közben próbáltam olvasni egy igen érdekes, pszichológiai témájú könyvet. Amint észrevette, hogy mit olvasok, egyből megjegyezte, hogy igazán remek választás, majd javasolt még két hasonló témájú, ám kicsit mélyebb gondolatmenetű könyvet is. Nem igazán állt össze a fejemben a kép, ezért lehet, hogy egy kicsit tapintatlanul, de rákérdeztem, hogy ő mégis miért ennyire jártas a pszichológiában. Elmesélte, hogy az ELTE-n végzett, pszichológia szakon, csak annyira jól ment az édesapjának a kőműves és nyílászárócserével foglalkozó vállalkozása, hogy kezdetben még diákként segített neki ebben, majd miután lediplomázott, már annyira megkedvelte a kétkezi munkát, hogy nem tudta volna elképzelni magát egy rendelőben ülve a páciensek problémáit hallgatva naphosszat.
Eddig is szimpatikus volt a srác, de még inkább azzá vált, ahogy az életútjáról és a felfogásáról mesélt. Sok minden szóba került, elmesélte, hogy milyen mérföldkövek voltak az életében, melyek mindig más-más irányba kényszerítették aztán az útján. Jó volt, hogy egy kicsit én is azonosulni tudtam vele. Aztán amikor ő már befejezte az élete történetét, elkezdett engem is faggatni. Addigra már befejezte a nappali ablakszigetelését, így át kellett mennünk a konyha részbe. Nevetgéltem is egy kicsit, hogy célszerűbb lett volna még a hallban kifaggatnia, ahol elheverhettem volna közben a kanapén, és mint egy igazi terápián, a nyakába zúdíthattam volna az összes gondomat. Itt kicsit sejtelmesen megjegyezte, hogy a hálószoba még hátra van, de inkább meg sem hallottam ezt a mondatot és nekifogtam életem sztorijának.
Nagyon hasznos kis beszélgetés volt, sokat nevettünk úgy, hogy közben nem a másikon, hanem a másikkal együtt fakadtunk kacajra. Ez rengeteget számít, ugyanis vannak azok a felszínes barátságok, amik gyakran képesek megtéveszteni az embert, és közel sem azt adják, mint amit várt volna. De ezzel a sráccal más volt. Éreztem, hogy érdekli a problémám, és engem is érdekelt az övé. Jó volt „szakembertől” tanácsot kapni, már csak azért is, mert egyáltalán nem volt érdekében, hogy a javaslataival ártson nekem, vagy bármit is a saját javára fordítson a veszteségeimből. Annyira elszoktam már ettől a jelenségtől, hogy a nap végére szinte megváltóként tekintettem a fiúra.
Mikor barátnőm hazaért a munkából, meglepődve konstatálta, hogy Laci még mindig ott van. Igaz, már csak pakolászta össze a cuccait, de Csillát úgy tájékoztatta, hogy maximum 4 óra lesz az egész folyamat, ehhez képest több mint dupla annyit vett igénybe. Elmeséltük hát barátnőmnek, hogy milyen csodás napot töltöttünk együtt, és nevetgéltünk egy jót azon, hogy kész szerencse, hogy nem órabérben egyeztek meg a kifizetést illetően.
Mikor Laci elköszönt, kaptam két puszit az arcomra, és egy ígéretet, hogy keresni fog. Így is lett, ugyanis alig telt el két nap, már csörgött a telefonom, hogy egy kellemes sörözésre invitáljon szombat estére. Azóta már többször is találkoztunk, és végre eljutott a kapcsolatunk odáig, hogy nem csak a problémákról, hanem a jó dolgokról is sokat meséltünk a másiknak. Egyelőre nem tudom, hogy mi lesz ebből az egészből, de valószínűsíthető, hogy egyikünk szándékai sem csak barátiak. Idővel reméljük, fény derül erre is, szóval szorítsatok! 🙂