Jó tanácsok, ha telefon kijelző cserére van szükségünk

telefon kijelző csere

Annak ellenére, hogy ma már szinte mindenki vásárol az okostelefonja mellé védőtokot is, továbbra is előfordul, hogy amikor például sietünk és csak bedobjuk a táskánkba a telefonunkat, a kijelző megkarcolódik a lakáskulcstól vagy egyéb fém tárgyaktól.

Első lépésként a megelőzés a legegyszerűbb, hiszen lehet kapni ma már kijelzővédő fóliát, illetve olyan tokot is, amelyhez jár egy vastagabb kijelzővédő rész is, hogy az egész telefon biztonságban legyen.

Viszont amikor már megtörténik a baj, felesleges azon gondolkodni, hogy mi lett volna ha teszünk rá védőfóliát, hiszen a telefon képernyője karcos lett, vagy annyira betört, hogy nem lehet normálisan használni.

Olyan is előfordul sajnos, hogy mindenféle külső hatás nélkül, egyik napról a másikra nem működnek a szenzorok a képernyőn, így a telefon érintőképernyője használhatatlanná válik.

A telefon kijelző csere szerencsére ma már rutinfeladat az olyan professzionális szervizekben, mint amilyen az előbbi linken található LCDFIX is, hiszen számos készülék esetében tudnak segíteni nekünk a szakemberek.

Mindegy emiatt, hogy iPhone, MacBook, iPad, Samsung, Xiaomi vagy Huawei telefon kijelző cserére van szükségünk, az LCDFIX csapata biztosan segítségünkre lesz.

Fontos itt kiemelni azt a furcsa tényt, hogy a legtöbb utángyártott kijelző nem hozza azt a színvonalat, amit illene, emiatt az LCDFIX csapata egy speciális gyártmányú, az eredeti kijelzőkkel 99%-ban egyező típusú modellekkel dolgozik, ami az eddigi tapasztalataik alapján a lehető legjobb a piacon.

Lényeges még kiemelni, hogy olyan jó árakkal dolgoznak a szakemberek itt, hogy a legtöbb javítási probléma nem éri el a készülék eredeti árának az 50%-át, azaz még nagyon rossz állapotban lévő kijelző esetén is jobban megéri a javítás, mintha új okostelefont vásárolnánk.

A csapat felhívja a figyelmet arra is, hogy nem éri meg a legolcsóbb kijelzőt választani, mert az eddigi tapasztalataik azt mutatják, hogy ezek elég silány minőségűek, hajlamosak gyorsan karcolódni, illetve olyan is előfordul, hogy elszíneződnek és nem tudják ugyanazt a minőségi felhasználói élményt nyújtani, mint a kicsit drágább, de sokkal tartósabb és jobb minőségű társaik.

Tehát az a tanácsunk ebben az esetben, hogy a telefon kijelző csere szolgáltatást vegyük komolyan és áldozzunk rá egy kis pénzt, mert ha így döntünk, akkor hosszú távon lesz újra használható és élvezhető a telefonunk, s nem kell néhány havonta lecserélni.

Ugyanis ha rossz minőségű kijelzőt választunk, akkor azt gyakrabban kell majd cserélni, azaz már a második javítás után jobban megéri, ha a minőségibb verziót választjuk, hiszen így igen nagy az esélye annak, hogy nem kell többet szervizeltetni a készülékünket.

Telefon kijelző cserénél tehát érdemes a kicsit drágább, minőségi lehetőségek közül válogatni, hiszen így nem kell később azon aggódnunk, hogy mikor lesznek újra pókhálószerű karcolások a képernyőn.

Utolsó és egyben talán az egyik legfontosabb tanácsunk az, hogyha megcsináltattuk a kijelzőt, vegyünk rá legalább egy védőfóliát, hiszen ma már annyira jó ez a technológia is, hogy a képernyő ugyanúgy fogja érzékelni a tapintást vagy koppintást, így szinte ugyanaz lesz a felhasználói élmény és a képernyő is tovább lesz ép és karcolásoktól mentes.

Az LCDFIX csapata tehát nemcsak a telefon kijelző cserében, de a fólia vagy a képernyővédő választásban is segítségünkre lesz majd. Kérdezzük őket bátran.