Baráti tanács hajóbérléshez

Ha már te is tűnődtél azon, hogy milyen jó lenne, ha nyáron a Balatonon felhőtlenül tudnál hajózni, onnan csobbanni a hűsítő vízbe, de nem igazán tudtad hol kezdj neki a dolognak, nem vagy vele egyedül. Én is így voltam vele, sőt, nekem még olyan szerencsém sem volt, hogy valaki az ismerőseim között jártas lett volna a témában, így én teljesen a sötétben tapogatóztam korábban. Most viszont, hogy már tapasztalatom is van, fogadj el tőlem egy jó tanácsot: ha érdekel a hajóbérlés Balaton és környékén, akkor csak profiktól és előzetesen tájékozódva próbálkozz, sőt, ha teheted, nézz utánuk online és olvass végig pár véleményt, mert ezzel a saját helyzetedet könnyíted meg.

Szerencsémre én rögtön rájuk is találtam és mivel ezeket a sorokat olvasod, neked sem kell sokáig keresgélned már: a BalatonPRO csapata a Balaton számos kikötőjében elérhető hajóflottával rendelkezik és teljesen az igényeidhez szabott szolgáltatást nyújt. Nekünk egy 8 fős hajóra volt szükségünk egy hajóvezetővel, és ami máshol bonyolultra sikerült már az árajánlatkérésnél is, náluk pikk-pakk el tudtuk intézni. Külön plusz pont volt, hogy nagyon segítőkészek és rugalmasak voltak, így ha ma csak egyetlen egy jó tanácsot fogadsz el, akkor legyen ez: náluk jobbat nem fogsz találni a Balatonon! Hidd el, tapasztalatból mondom.